2015. január 27., kedd

Madonna - Illuminati



Egy korábbi bejegyzés témáját folytatva, ez alkalommal ismét az elme-, illetve a tömegmanipuláció szerszámosládájában kutakodunk. Az írás apropóját az egyik leghíresebb programozott programozó, a sokak által „pop királynőjeként” ismert Madonna legújabb megjelent, vagy ha úgy tetszik átlátszó marketing stratégiával kiszivárogtatott új lemeze szolgáltatja. Egészen pontosan annak „Illuminati” című száma, melyben a magát ISIS/Ishtar/Astaroth-nak képzelő kabbalista femina nem csak azt mondja el, hogy szerinte mi az „Illuminati”, hanem azt is, hogy mi nem az!

Mint azt látni fogjátok, hasonló mélységű eszmefuttatást utoljára talán Besenyi I.V. Istvántól láthattunk, mikor a „hülyeség jelenségét” ecsetelte. Madonna produkcióját is elég csak meghallgatnod egy buliban, aztán hazamész, és onnantól kezdve már tudod is, hogy mi „Illuminati” és mi nem az.
Sőt, feltételezhető, hogy Madonnának is, Pityuhoz hasonlóan, annyiszor van igaza, ahányszor csak akarja! Legalábbis abból, amennyi ellentmondásos sületlenséget képes, viszonylag rövid idő alatt előadni, erre lehet következtetni.   

„Nagyon sok a szóbeszéd manapság a popszakmában. Az emberek azt mondogatják: ’Oh, ő biztos tagja az Illuminatinak, vagy ők az Illuminati, esetleg te vagy az Illuminati.’ Az emberek azt hiszik, hogy van egy csoport, amit eladók és egyéb gazdag emberek alkotnak, akik „Illuminatiként” emlegetik magukat. Nagyon befolyásos emberek, akik a színfalak mögül irányítják a dolgokat, és talán még a valamiféle fekete mágiával is kapcsolatban állnak. Azt kell, hogy mondjam, én csak nevetek ezeken a dolgokon.”
„Mi „illuminati”? Mi nem az?” Fejtegette (fene)Vadonna a Guardian napilapnak.

Mi és kik nem „illuminati” még?

It’s not Jay-Z and Beyoncé;
It’s not Nicki or Lil Wayne;
It’s not Oprah and Obama,
the Pope and Rihanna;
Queen Elizabeth, or Kanye.
It’s not pentagrams or witchcraft;
It’s not triangles or stacks of cash;
Black magic or Gaga, Gucci or Prada, Riding on the Golden Calf.


Sem Jay Z, sem Beyonce, sem Nicki (Minaj), sem Lil Wayne; Sem Oprah, sem Obama, sem Rihanna, sem (Lady) Gaga, sem Kanye West. Ahogy a pentagramok, a fekete mágia és a boszorkányság sem. Semmi köze háromszögekhez és pénzkötegekhez. Ha esetleg eddig úgy gondoltad volna, mostantól már tudod, Erzsébet királynő és a Pápa sem az. Ezek után abban már semmi meglepő nincs, hogy a szajha szerint az aranyborjún való lovaglás sem „illuminati”. 


„It’s not Steve Jobs or Bill Gates;
It’s not the Google of United States;”



Hiába oltasz be százezreket Bill a vakcináiddal, nem vagy elég „jó”! 

A Google és transzhumanista törekvéseik az USA rendőrállamával együtt sem ütik meg a szintet.
 

A hír bizonyára teljesen lesújtotta a megvilágosodás vágyával szabadkőműves templomba járó Jay Z-t. Beyonce „cicababa” alterei pedig lehet már teljesen össze is omlottak azóta. Jobb lesz, ha összeszedik magukat, és a kék mesterképzés elvégzése után végre eldöntik, hogy a skót-, vagy a york rítus útján indulnak-e a megvilágosodás fénye felé.
Jay Z-nek mindenesetre jó esélye van rá, hogy Madonna szerint is illuminati/megvilágosodott legyen, hisz a szabadkőműves ranglétra megmászása közben olyan mesterek nyomában járhat, akiket maga a Popkirálynő is elismer az interjú folytatásában:

„Szerintem sok embernek fogalma sincs róla, viszont én tudom, hogy igazából ki/kik az Illuminati, és hogy mi a szó igazi eredete. A szó eredete az ’illuminate” szóhoz vezethető vissza, melynek jelentése: ’a megvilágosodott (egyén)’, és a felvilágosodás korából ered, mikor pezsgett a kreativitás és a művészet. Shakespeare-től egészen Isaac Newton-ig, Leonardo Da Vinci-ig vagy Michelangelo-ig. A filozófusok, művészek, tudósok mind el voltak kötelezve egy magasabb szintű tudatosság felé a munkáikon keresztül. Ezek az emberek felvilágosították és inspirálták az egész emberiség szerte a világban. Ők az igazi Illuminati! Tehát az igazi ok, amiért ezt a számot írtam az a következő: ’Ha te azt hiszed, hogy én is illuminati vagyok, akkor köszönöm szépen, bóknak veszem, mert igazán nagyon szeretnék a tagja lenni ennek a társaságnak, az igazi Illuminatinak. A szám arról szól, mi nem az.”

Az ma már szinte vitathatatlan tény, hogy a Madonna által említett „felvilágosodás”, illetve annak dicsőséges forradalmai, áldásos izmusai ezen „igazi megvilágosodott” emberek együttműködésének pezsgő gyümölcsei.

Az együttműködés a „szabadkőművesség szövetség” néven vált később ismerté és azóta is büszkén vállalja szerepét kor alakításában, építésében. Büszke „megvilágosodott” mestereire, akikről feljebb Madonna is áhítattal nyilatkozott.
(Persze azt feltételezni, hogy a szövetség ma is munkálkodik, az nevetséges! Az kérem hülyeség!)


It’s not Isis or the Phoenix - Akkor miért öltözöl be annak?
Viccet félre téve, a Madonna szavai arra engednek következtetni, hogy valami valóban megkülönbözteti ezeket az embereket az átlagos halandótól. Ez pedig a „magasabb szintű tudatosság”, a ragyogó „intellektuel”, aminek fénye megvilágította ezeket az embereket, és segítette őket, hogy másokat is „felvilágosítsanak”, ezáltal szó szerint korszakalkotó tetteket vigyenek végbe.

Mi vagy ki ez a magasabb szintű tudatosság? Honnan ered a megvilágosodás szabadkőműves fénye? 

A kérdés megválaszolásában a modernkori szabadkőművesség dogmáinak leírója, a máig nagy tiszteletben álló skót rítusú nagymester, Albert Pike lesz segítségünkre. Ő az alábbi, több okból is tanulságos megállapításokat teszi:

Albert Pike
 "Istent imádjuk, de olyan Istent, akit az ember babona nélkül imád. A szabadkőműves vallást a luciferi tanítás tisztaságában nekünk, magasabb fokozatú beavatottaknak kell tovább vinnünk. Ha Lucifer nem lenne Isten, akkor Adonáj (Krisztus) lenne az, akinek a cselekedetei kegyetlenségről, embergyűlöletről, a tudomány elutasításáról tanúskodnak... Igen, Lucifer Isten, és sajnos Adonáj is Isten. Az örök törvény szerint nincsen fény árnyék, nincs szépség csúnyaság, és nincs fehér fekete nélkül, mert az Abszolút csak két istenségben létezhet... Ezért eretnekség a sátánizmus tanítása. Az igazi tiszta filozófiájú vallás a Luciferben, a Fény Istenében való hit, aki egyenrangú Adonájjal. Lucifer, a Fény és a Jóság Istene azonban küzdelmet vív az emberiségért Adonájjal, a Sötétség és a Gonosz Istenével szemben."

Ki más tudná fel-, vagy igény szerint megvilágosítani az ember tudatát, mint maga a  „Fény istene”? Lux ferre – a fényhozó, a szabadkőművesek jóságos istene. 

Természetesen senki nem állította, hogy Madonna szabadkőműves lenne, és ő is Luciferrel azonosítaná a megvilágosodás „fényét”. Mint azt többször is megerősítette, ő nem keresztény vagy zsidó, ő valami „mélyebb dologban” hisz. Ez pedig a kabbala. Az askenáci miszticizmus.

Van-e különbség a szabadkőműves rítusa, illetve a kabbala rítusa szerinti megvilágosodás között?

A válaszra egy másik híres nagymester, Manly P. Hall szavaiból következtethetünk:

A kabbala tanításai kibogozhatatlanul összefonódtak az alkímia, a hermetika, a rózsakeresztesség és a szabadkőművesség tanaival.” -Secret Teaching of all Ages


Hasonlóan vélekedik a már említett Albert Pike is „Morals and Dogma” című könyvében:

„Minden igazán dogmatikus vallás a Kabbalából ered és oda tér vissza. Minden tudományos és igazán nagy gondolatot a Kabbalából kölcsönzött még a legvallásosabb illuminati/megvilágosult is. Az olyanok, mint Jacob Boehme, Swedenborg, Saint- Martin és a többiek. A szabadkőműves szövetség a Kabbala titkaihoz és szimbólumaihoz kötődik.”

"A kabbalista jobban csinálja"
Nem feltétlenül kell tehát Madonna szabadkőműves kötődését bizonygatni! Az idézett "mesterek" szavainak fényében egyértelmű, hogy ugyanannak a magasabb szintű tudatosságnak kötelezte el ő is magát a kabbalán keresztül, mint akinek a szabadkőművesek is hódolnak. 

Legújabb számában pedig nem kisebb hazugságot állít, mint azt, hogy nem csak az említett udvari bolondok, de maga a jezsuita pápa, vagy hű szolgája, a szuverén máltai lovag Erzsébet királynő sem ugyanezen irányba elkötelezettek. Sőt, nem áll meg itt, a newage első méida-papnője, Oprah is szégyellje magát!

Kérdés, hogy ezt most bóknak szánta, vagy sértésnek, esetleg feletteseit, társait igyekszik ily módon védeni?  Mindenesetre, mint minden hazugság, úgy ez, ismételgetés hatására könnyen „igazsággá” válthat, legalábbis a Madonna rajongók fejében.

Sőt, mivel feltehetőleg a rádiókból és tévékből is harsogni fog a produkció, így nem csak ez a szerencsére egyre szűkűlő rajongói réteg van kitéve ennek a veszélynek,  hanem az átlag, angolul értő közönség is.

Az felsorolt személyek nyilván nem azonos szintjén állnak a háttérhatalmi hierarchiának, mondhatni természetes, hogy nem mindegyikőjük megvilágosodott. Sőt, az is lehet, hogy nem is lesz az soha! Ettől függetlenül még a "megvilágosodott emberek" bábjai lehetnek, és úgy tűnik azok is. Így azt sugallni, hogy semmi közük egymáshoz, finoman szólva is csúsztatás.  

„It’s not pentagrams or witchcraft;”

A mikrokozmosz kabbalista szimbóluma
(A salamon pecsét mellett)
Ezek után az olvasó döntése, hogy elhiszi-e azt, hogy a pentagramnak és a boszorkányságnak sincs semmi köze a magukat „megvilágosodott” és/vagy „fényben járónak” nevező emberek csoportjához. A „megvilágosodni” vágyó kabbalista céda szájából mindenesetre elég ellentmondásos ilyet hallani, már csak azért is, mert maga a kabbala is alkalmazza a pentagramot a „fényesség felé vezető úton”. Ott a „Mikrokozmosz”, vagyis az ember testének, mint a fizikai világmindenség kicsinyített másának szimbóluma.
Madonna tudja mit jelent „megvilágosodni”. Kijelenti, hogy annak nincs semmi köze pentagramhoz! Majd azt nyilatkozza, hogy ő maga is szeretne „megvilágosodott” lenni. Közben Madonna a kabbala tanításain keresztül mégis alkalmazza a pentagramot. Ki érti? Újabb csúsztatás, vagy csak üres fecsegés? 

„The all-seeing eye is watching tonight
That’s what it is
Truth and light
The all-seeing eye is watching tonight
Nothing to hide
Secrets inside „

„A mindent látó szem figyel ma éjjel. Ez az, ami igaz és fény, nincs mit rejtegetni, nincsenek titkok.”
A mindent látó szem előtt nyilván nincsenek titkok, ez a nevéből adódik, persze ő feltehetőleg nem így értette. Mindenesetre Madonna tanításainak hála, ezzel egy újabb szimbólum, és megannyi vele kapcsolatosan felmerülő kérdés ezzel lezárva! Nem túl bonyolult Madonna válasza: Nincs is itt semmi látni való! Tessék tovább haladni! 

„It’s like everybody in this party, shining like Illuminati”

Tessék tovább haladni, és ragyogni valami partyban, akárcsak az illuminati!

Táncol, ragyog, partyzik! Ezt szereti! Ez jó! Nem gondolkodik! Nem veszi észre, hogy a fenti szavak hatására kiváltott pozitív érzéshez rögtön hozzá kapcsolja, sőt, rímbe szedve rögzíti az illuminati szót is. Biztos, ami biztos kétszer meg is ismétli. Táncol tovább, jól érzi magát! Ez a refrén, lehet együtt énekelni! 



Aztán végre ki derül az is, hogy mi az igazi „illuminati”.

A még Madonna szerint is igazi illuminati, az alapító atya, George Washington
 „It’s the Enlightenment that started it all;
The Founding Fathers wrote it down on a wall” 

Semmi meglepő, csak a korábbi ellentmondás ismét. Madonna szerint nevetség tárgya olyat még csak feltételezni is, hogy a magukat megvilágosodottaknak vélő emberek titkos szövetsége a háttérből irányítaná a világ dolgait. Viszont, mikor egy ilyen szövetség törekvései révbe érnek, és a túlnyomó többségében szabadkőműves alapítóatyák államot alapítanak, az más! Ott kezdődik az igazi megvilágosodás. Ki érti?

A kérdés költői, és talán így túl sok időt pazaroltunk rá! Kezd bűntudatom lenni, amiért részt vettem ennek a szajhának a legújabb média kampányában! Még ha csak egy ilyen sajátos, „összeesküvés elméletes" negatív reklámmal is. A popkirálynő üzenetének részletes értelmezését inkább meghagyom a szintén magasabb szintű tudatosságok lecsatornázásával foglalkozó ezoterikus fénykatonák plejádi seregének. Hasonlóan kusza üzenetek „dekódolása” és terjesztése a fény nevében, nekik meg se kottyan! Madonnához hasonlóan ők is biztosan tudják és értik, mi az igazi fény!


Végül néhány gondolat a „fényesség istenéről”, egy másik könyvből:


Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!
-Ézsaiás 14:12

Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak a földre, látványossággá tettelek a királyok számára.
-Ezékiel 27:17

Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat.

Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.
-2. Korintus 11:13-14

Legyenek ezek befejező sorok! Remélem, soha többet nem találkozok ezzel a popzenének becézett agymosóporral! Javaslom, ti se hallgassátok meg túl sokszor! ;) 



forrás:
http://www.theguardian.com/music/2014/dec/21/madonna-album-hack-living-state-terror