2014. november 15., szombat

WikiLeaks - A Rothschild akta

Bizonyára nem csak a szabad-, hanem akármelyik kőműves számára nyilvánvaló, hogy ha egy régi épület helyére valami újat akar építeni, akkor az építkezést meg kell, hogy előzze a bontás, a régi ingatlan lerombolása. Miután a régi roskadozó, szerkezetileg meggyengült házat az alvállalkozó porig rombolta, kezdetét veheti az építkezés. Egyszerű történet, de hogy néz ki ez abban az esetben, ha nem a "Kovács Ép. Kft." hétköznapjaira fókuszálunk, hanem szabadkőműves társaikra, például az "Ordo ab Chao" Bt., a Jezsuita Rt., és a Szuverén Málta Lovagrend Kft. új világrend építőipari vállalkozásaira. (Ordo ab Chao - skót rítus 33.) Ezek a kőművesek nem (csak) házakat, irodaépületeket és bevásárlóközpontokat  építenek, hanem komplett társadalmi-, politikai-, és gazdasági rendszereket. Teszik mindezt királyok, pápák és lovagjaik, bankárok, iparmágnások, elnökök és az ő embereik bonyolult hálózatának segítségével.

Természetesen mikor ez a "cég" építkezésre szánja el magát, azt nem úgy vesszük észre, hogy az egyik héten eltűnik a régi, omladozó ház a Petőfi utcából, a következőben pedig már egy új épül a helyére. Egy teljesen új világrend felépítésének kivitelezése, némileg tovább tart és nagyobb felforgással (zajjal) is jár. A bontással járó porfelhő pedig nem biztos, hogy csak úgy elterül az utcán, nem kizárt, hogy "gomba alakot" ölt. Emlékezzünk csak az I. és II. világháborúra, és őket követő új, XX. századi, IMF-el, Világbankkal, NATO-val, ENSZ-el, EU-val, WHO-val színezett világrendre! A két alapos, szinte az egész bolygóra kiterjedő "bontás" után, akár egy atombomba robbant be az 1900-as évek derekán az új, globális kormányzást idéző, illetve azt előkészítő világrend, a világbékét szolgáló világszervezeteivel.
Viszont az I. világháború kitörése óta eltelt már száz, a II. világháború lezárása óta pedig közel hetven év. Ami akkor, az akkori társadalmak számára megoldásnak tűnhetett -például az arany alapú helyett, az adósság alapú pénzrendszer alkalmazása-, arról mára egyértelműen kiderült, hogy sokkal nagyobb bajok forrása igazából. Persze a "tervezőket" nyilván jobban motiválta a saját hatalmuk megerősítése, illetve kiterjesztése, mintsem az átlagember problémáinak orvosolása. Rájuk csak a frontvonalon, vagy az utcai barikádokon, mint élő homokzsák van szükség. Nekik jut a piszkos munka, a bontás. Akár szimbolikusan leverhetik régi lánciakat, hogy helyébe újat kaphassanak, amit azután tudatlanságukból és naivitásukból adódóan büszkén és boldogan viselhetnek újabb ötven-, hatvan-, vagy akár száz évig is, míg az is el nem kopik. (Ha csak nem valami új, időtálló anyagból készül majd ez alkalommal...)
Az ilyesfajta bontási munkálatoknál kifejezetten előnyös, ha a "munkatárs" nem képes rendszer szinten gondolkozni, egyáltalán nincsenek önálló gondolatai, csupán reagálni képes. A fanatizmus, az erőszakra való hajlam külön előny. Az ilyen, és a menthetetlen idealista típusok reakcióit kénye-kedve szerint manipulálja a háttérhatalmi hálózat. A manipuláció és a vele járó felforgatás eszközeinek tárháza pedig úgy tűnik kimeríthetetlen. Felhasználhatóak hozzá a politikai pártok -kormánypárti, vagy ellenzéki szerepben-, civil(nek hazudott) szervezetek, diák szervezetek, futballhuligánok, különböző militarista szervezetek, internetes csoportok/mozgalmak stb.

Lényeg, hogy feszültséget, "krízist" generáljanak, mert "a krízis olyan feszült, fájdalmas állapot, mely fenyegetettség, kilátástalanság és elveszettség érzését okozza, magában hordozza a pozitív és a negatív irányba történő változást is, fordulópontot jelent az egyén számára, mely tovább terheli problémamegoldó kapacitását, elégtelenség érzését okozza."

Továbbá "a krízisben lévő egyén az adott problémára, azon belül is egy-egy apró részletre fókuszál, sokat tud helyzetéről, azonban ismereteit képtelen strukturálni, keresi a megoldást, de elgyötört, szorongó, érzelmeit nehezen kontrollálja, impulzív. A tájékozódó megnyilvánulások, attitűdök megszokott rendszere felborul, megszűnik az egyén önmagára vonatkozó jövőképe. Munkavégzése alacsony hatásfokú, a mindennapos rutintevékenységek is nehézkessé válnak, regressziót tükrözhetnek. A krízisben lévő kapcsolatrendszere megváltozik. Az egyén fokozottan befolyásolhatóvá válik(!), függőség-igénye jelentős, „kapaszkodik” a segítőbe, mély regresszióba süllyed."

Az elmúlt évek egyik, ha nem a leghíresebb ilyen "segítője" Julian Assange, a Wikileaks atyja/arca. Sorozatos és világraszóló "leleplezéseinek" hála, személye egybeforrt a rendszerellenes (világ)forradalmár hősi képével. Legalábbis a rendszerben csalódott, megoldást kereső tömegek milliói szemében. Mind-mind naivan az ő kezébe (is) "kapaszkodtak", "kapaszkodnak" ma is.

Mondhatni az "Anonymous álarc" mellett, az ő neve a legnagyobb "brand a világforradalmi piacon".
(Assange maga is reklámozza a mozgalmat, a mozgalom tagja pedig cserében baálványozzák Assange-t)

Szembement a bankokkal, a politikusokkal, sőt, még az amerikai hadsereggel is! Fogságba esett, bebörtönözték, házi őrizetben tartották, de ő nem tört meg, és még ma is az igazság bajnoka! Újabban az RT (Russia Today) orosz állami csatorna csapatában.

De menjünk vissza a történet elejére! A legelejére sajnos nem tudunk, mert Assange titokszolga múltja homályba vész. Egyes források szerint összefüggésbe hozható a CIA "Hamis elme" (phony intel) projektjével, melynek célja iraki, iráni és szíriai célpontok elleni informatikai támadás, illetve hírszerzés volt. De állítólag vezetnek szálak a Moszadig és az angol titkosszolgálathoz is. Ezek tisztázását most mellőzük. Assange, mint "világforradalmár" a WikiLeaks-nek köszönhetően vált ismerté. Ezen "megbízásának" körülményeit fogjuk vizsgálni. A projekt korai szakaszán rögtön egy különös egybeeséssel fogunk találkozni.

Kezdjük a Wikileaks egyik első igazi nagy hírbombájának történetével! Julian Assange sajtótájékoztatót tartott a Frontline Kluban(!), ahol aztán találkozott Rudolf Elmerrel, a tradicionális svájci Julius Baer Bank (továbbiakban JBB) korábbi alkalmazottjával. A jó hangulatú teadélutánon a klub falai között gazdát cserélt egy akta, mely tartalmazta a JBB titkos "kajmán-szigeteki" ügyleteinek adatait. Mikor Assange elkezdte szivárogtatni a kapott anyagokat, közel negyven politikus, több tucat üzletember és multinacionális cég (nem mindig legális) ügyletei váltak nyilvánossá. (Első lépésben 10 konkrét név.) Assange és az egyébként 2006 óta működő WikiLeaks ismeretsége pedig növekedésnek indult. Azonnal elnyerte az elégedetlenkedő tömegek rokonszenvét (99%), hisz akciójával azokat a támadta, akikben ők minden gondjuk okozóit látták. A gonosz bankárokat, a csúnya politikusokat és galád üzletembereket. Azt a bizonyos 1%-ot.

Népszerűsége tovább nőtt, mikor az okozott kár, az elpártoló ügyfelek miatt a JBB beperelte a WikiLeaks-t, és a bíróság lekapcsoltatta a "Wikileaks.org" kaliforniai szerverét. Utólag úgy tűnik, hogy a világforradalmárokat még inkább meggyőzte az oldal letiltása arról, hogy Assange valóban valami érzékeny pontra tapintott. Egyre többen látogatták ezért a Wikileaks oldalát.

Vissza a bíróságra!

Assange és a Wikileaks nem hagyta annyiban! Fellebbeztek az ítélet ellen. A bíróságon a Wikileaks-et (nem) meglepő módon a Fox Rothschild ügyvéd iroda képviselte, sikerrel. Az oldal újra elérhetővé vált és rögtön folytatta is a JBB akták nyilvánosságra hozatalát, melynek következtében további szuper-elit ügyfelek hagyták el a bankot. A JBB részvényeinek értéke 60%-ot esett tíz hónap alatt.

Mellékszál a történetben, hogy a JBB-t elhagyó aggódó ügyfelek nagy része a szintén svájci, az 1968-ban alapított Rothschild Bank AG-nál talált menedéket.

Nem sokkal később Assange készített egy filmet a "The Economist" számára, ami aztán el is nyerte a társaság "New Media" díját. (Az Economist természetesen Rothschild érdekeltséghez tartozik.)

Jemima és Diana
A folyamatos szivárogtatások és az ebből adódó egyre nagyobb üldöztetés következtében a Wikileaks befolyása megállíthatatlanul növekedett. Olvasók, rajongók tömegei terjesztették a megjelent anyagokat, illetve támogatták az oldalt pénz adományokkal. A hivatalos verzió szerint ebből tartotta fenn magát az portált üzemeltető csapat. Megannyi feljelentés után Assange végül az Interpool kezére került. Nemi erőszakkal kapcsolatos "svéd vádak" következtében.
(Ennél átlátszóbb, mondvacsinált váddal nem is lehetne egy "megmondó ember" hírnevét növelni.)

Russell Brand és Jemima Khan
Szerencséjére nem kellett sokáig, az állítása szerint egyébként kifejezetten szörnyű körülmények között raboskodnia, mivel Jemima Khan, a Goldsmith dinasztia örökösnője, Russell Brand, egy másik világforradalmi Anonymous álarcos megmondóember barátnője kifizette a 32 000 dolláros óvadékot.




Természetesen Jemima személye nem azért érdekes, mert valami különös okból kifolyólag vonzódik a "fake truther"-ekhez ("hazudozókhoz", "manipulátorokhoz", "felforgatókhoz")! Sokkal inkább amiatt, mert a leányzó tagja a Goldsmith&Rothschild beltenyészetnek.  Felmenői között  rendszeresen előfordul a "Rothschid" név. Nagyapja, James például Jacob Rothschild unokatestvére volt. (Évtizedek óta terjengő brit pletykák szerint Diana hercegnő anyja, Frances Shand Kydd többször is vigasztalódott az öreg James karjaiban, mikor  Edward John Spencer-el való házassága épp válságos időket élt meg. Egyesek még annak lehetőségét sem zárják ki, hogy Diana és Jemima féltestvérek.)

Zac Goldsmith és Alice Rothschild
Mindenesetre több forrás is "rokon dinasztiákként" utal a Goldsmith (korábban, még Frankfurtban Goldschmidt) és a Rothschild klánra.
Érthető, hisz rendszeres a családok közti házasság. Legutóbb épp Jemima testvére, Ben házasodott össze Kate Rothschild-el. De a londoni szerelmi románc ezzel nem ér véget! A harmadik testvér, Zac (konzervatív politikus) beleszeretett és azóta már boldog házasságban él együtt Alice Rothschild-al, Kate testvérével.


Ben Goldsmith és Kate Rothschild

Assange-t végső soron tehát a Rothschildok sógornője hozta ki a börtönből, hogy aztán házi őrizetbe kerülhessen Vaughan Smith házában. Vaughan egyébként annak a Frontline Alapítványnak az elnöke, melynek klubjában Assange az említett sajtótájékoztatót is tartotta (és nyilván még jó párat).
Viszont most, hogy másodszorra is szóba került, meg kell említeni, hogy a Frontline Alapítványt a Soros György féle "Open Society" alapította. Soros Györgyöt, és módszereit bizonyára nem kell bemutatni a blog olvasóinak, elég ha csak annyit jegyzünk meg ez alkalommal, hogy Soros egyaránt szoros üzleti (és egyéb) kapcsolatban áll a Goldsmith és a Rothschild családdal. Érdekeltségeik között nagy az átfedés, céljaik és módszereik megegyeznek. Gyuribának tehát az Occupy világforradalom pénzelése mellett, még Julian Assange támogatására is van energiája. Klubjaiban szívesen látott vendég, előadásokat is tarthat (tart is). Soros emberei pedig "segítenek" neki, ha épp szállást keresne házi őrizethez.

Hogy lett Assange-ból világsztár?

Kétségtelen, hogy a Wikileaks-et az Economist média díja nagy lökéssel indította el a "hírnév felé vezető úton" 2008-ban. Ennek köszönhetően már nem csak az internetes közönség számára volt ismert a neve, egyre többször bukkant fel "mainstream" médiában is. Amellett, hogy a Rothschild család jelentős anyagiakkal támogatja a "The Economist"-ot, a család tagjai aktívan is részt vesznek a társaság irányításában. 1972 és 1989 között például Sir Evelyn Robert Adrian de Rothschild volt az elnöke. Jelenleg pedig a felesége, Lynn Forester de Rothschild képviseli a családot a vezetőségben, ami természetesen jelentős tulajdonhányaddal is bír a társaságban.

Az Economist akkor és nyilván azért díjazta Assange-t és csapatát, mikor azok titkos banki és kormányzati anyagokat jelentettek meg. Bizonyára tudatában voltak annak, hogy a kiszivárogtatott anyagok közfelháborodást okoznak és táptalajaként szolgálhatnak különböző utcai zavargásoknak, tüntetéseknek. Azok volumene pedig nagyban függ attól, hogy hány embert érnek el, illetve hányan hiszik el Assange és a Wikileaks szavait. Nos, a díj egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a szivárogtatott anyagok széles körben terjedjenek és "hivatalosként" elfogadottak legyenek. Így aztán a Wikileaks által közölt anyagok lassan, de elkezdték szó szerint felforgatni a világot. Megjelenésükkel és terjedésükkel a régi rend felforgatása, azaz a világforradalom új szintre léphetett. Összehangolt tüntetések, jellemzően a már említett két csapat, az "Occupy" és az "Anonymous" zászlaja alatt, vagy az ő közreműködésükkel.

Bizonyára hallottátok már, "ha valamit támadsz, akkor annak erőt adsz!" (vagy egyéb változatait) Láthattuk, hogy nőtt Assange népszerűsége az őt ért hatósági támadások következtében. Ezt a folyamatot erősítette, mondhatni vezényelte Joe Lieberman szenátor, és negatív reklámkampánya. Szisztematikusan uszított a Wikileaks ellen, annak szankcionálást követelte. Elérte például azt, hogy a Paypal, a Mastercard és a Visa ne továbbítsa a Wikileaks számára érkező felajánlásokat. Elvágta tehát a csapat hivatalos pénzforrását. Sőt, nyomást gyakorolt az Amazonra is, hogy hagyjanak fel a Wikileaks oldalának hostolásával.
Az Wikileaks-et ért támadásokra az "Anonymous" csoport válaszolt, rendszeresen "támadta" az említett cégek weboldalait. (Ezzel természetesen a jezsuita álarcos csapat népszerűsége is nagyott nőtt.)Lieberman támadásai már-már mártír szerepben emelték Assange-t. A tömegek hősükként tekintettek rá. Csatlakozott azon neves emberek soraiba, akiket a Time magazin az "év emberének" választott.

Assange ügyvédje ekkor már Mark Stephens, a "Finers Stephens Innocent" nevű, vezető londoni ügyvédirodától. Azon a fentiek után talán már senki sem lepődik meg, hogy ez az ügyvédi iroda képviseli a Rothschild család rangos "Waddesdon" alapítványát is. Ahogy azon sem, hogy Assange média partnere a "Guardian", ami szintén a "család" befolyása alatt áll. Az újság irányítója a Guardian Média Csoport, aminek jelenlegi elnöke Paul Myners. Myners ezt megelőzően a N.M Rothschild Limited & Sons Limited munkatársa volt. A média csoport tulajdonosa pedig a Scott Alapítvány, melynek megbízott vezetője Anthony Salz, a "Bank Rothschild" egyik alelnöke.
A Guardian rendszeresen közölt a Wikileaks anyagaiból, illetve továbbadta azokat a New York Times-nak. Munkáikat aztán mondhatni az egész világsajtó átvette. A Guardian után, érdemes NYT háza táján is körülnézni. Az újság elnöke Arthur Sulzberger Jr., aki a már említett Joe Lieberman mellett, szintén tagja a "Külkapcsolatok Tanácsának". Apja Arthur Ochs Zulzberger, nagyapja Arthur Hays Zulzberger. Mindketten hűséges munkatársai voltak Rockefeller Alapítványnak.

Assange története megerősíti az elméletet, miszerint ugyanazon hatalom kontrollálja a tézist, a jelenlegi világrendet, és manipulálja az ellene fellépő antitézist. Mindennek pedig az "ellenzék kordában tartásán" túl, az elvárt szintézis, az új világrend megalapítása, előkészítése is célja lehet. A kiszivárogtatott információk hatására felhergelődött tömegek reakciói a kialakult krízis helyzetek, a fokozódó társadalmi és politikai feszültségek, és a mindezek következtében rendszeressé váló tüntetések, zavargások megfelelő távolságból nézve, akár egy összehangolt bontási akciónak is tűnhetnek. Ez alkalommal nem a WTC tornyokat, hanem a komplett rendszert bontják, hogy az helyet adhasson az újnak. Az új rendnek, melyben a "hatalom" feltehetőleg tovább távolodik annak forrásától, a "néptől", illetve az "egyéntől" és egy ma még "ismeretlen" világszervezet, egy esetleges ENSZ utód kezében centralizálódik. (Vagy egy megerősödött, jogaiban megerősített ENSZ kezében.)
A gerjesztett népharag és általános feszültség pedig része a régi rend bontási terveinek. A forradalmi hangulat tökéletes táptalaja a további manipulációknak, melyek segítségével a háttérhatalom átmentheti erejét, sőt megerősítheti, kiterjesztheti azt az új rendben.

A rendszerellenesség nem alternatívája a rendszernek! Sőt, része annak! Minden bizonnyal kész tervek, kidolgozott stratégiák vannak a rendszerellenes erők kontrollálására. E miatt is tanácsosabb lenne a tömegek számára, ha az utcai tüntetések, zavargások, felforgatások helyett, inkább a rendszertől való függetlenedésre, valós alternatívák keresésére használná energiáit és forrásait! Egyébként is, minél kevésbé függ a rendszertől, annál kevesebb oka lehet ellene tüntetni. Sőt, ezáltal a rendszert fenntartó hatalmat is gyengíti.

Egy önállóan gondolkodó, önfenntartásra képes ember, vagy ilyen emberek közössége ezerszer nagyobb sebet képesek ütni az elnyomó "fenevad" testén, akármilyen utcakőnél, vagy Molotov-koktélnál!

2014. november 11., kedd

A tudat rabosítói


FIGYELEM! ÉRZÉKENY LELKŰEK EGYÁLTALÁN NE OLVASSÁK EL. EGYES OLVASÓKNAK RENDKÍVÜL FELKAVARÓ LEHET.
SEMMIKÉPP SE OLVASD EL EZT A CIKKET, HA DISSZOCIATÍV IDENTITÁS-ZAVARBAN SZENVEDSZ .A CIKK ELOLVASÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEIÉRT SEMMILYEN FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALOK. EZ A CIKK NEM MINDENKINEK VALÓ TÉMÁT FESZEGET!
Amennyiben elképzelhetetlennek tartod, hogy a világot az okkult elit sötét és rosszindulatú összeesküvése irányítja, akkor ugyancsak érdektelen számodra az alábbi iromány.
NEM NEKED VALÓ!

Viszont, ha még mindig ezeket a sorokat olvasod, akkor ez alkalommal olyan új, elsőre kifejezetten sokkoló téma boncolgatásába kezdünk, ami a háttérhatalmi erők egy olyan eszközét mutatja be, ami nélkülözhetetlen kelléke a világhódító terveiknek, és a tömegek irányításának. A címből egyesek talán már sejthetik, a tudat befolyásolás eszköztárai között nézünk szét ez alkalommal.
Egész pontosan az elmeprogramozásról lesz szó.

A projekt, illetve a téma nagyon összetett, működni pedig kizárólag a média, a politikai "elit", a titkosszolgálatok, és a különböző titkos társaságok összehangolt munkájával képes. Megértéséhez szükséges némi előismeret az említett témakörökben. Ami pedig tényleges indokolttá teszi a fenti figyelmeztetést, az az, hogy szemmel láthatólag a hivatalos állítással ellentétben, egy ma is működő projektről van szó.

A történet első "főhőse" Brice Taylor (álnév), aki maga is keresztül ment trauma okozással végzett elmeprogramozáson. Élményeiről az alábbiakat írta a "Köszönet az emlékekért" című könyvében:

"Amit ön olvas ebben a könyvben, bepillantás az eseményekbe programozott 'személyiségek' szemén keresztül, mindazon keresztül, amit ezek a 'személyiségek' megtapasztaltak és átéltek." - írja könyvének bevezetőjében, hozzátéve "az információk többsége egyszerű kópia, amelyet gyakran szó szerint lemásoltam a saját magán-újságjaimról. Éveken keresztül naponta kínos pontossággal dokumentáltam emlékeimet azért, hogy kiválasszam a gyakran eleven, bár zavaros emlékképeket, amelyeket őriztem. Amire emlékeztem olyan messze volt attól, amiről azt hittem, hogy átéltem - hogy mélyen megrázott."

"Amiről az önök többsége nem tudhatott, az az, hogy évekkel ezelőtt a Hidegháború kezdetén ún. hivatásos szakemberek és vezetők egy titkos csoportja engedélyt kapott gyanútlan amerikai lakosokon végzett kísérletekre azért, hogy a fejlett technológia egy változatát továbbfejlessze... Az amerikai vezetők, hivatásos orvosok és tudósok által összegyűjtött technológia, a bio-elektromágneses frekvencia-gyógyászat, a génmanipuláció, agykontroll, agykutatás, halálközeli állapottal való kísérletezés, a parapszichológiai kutatások, a távolbalátás, az idő- és térben való utazás formájában létezett és létezik, s ehhez képest mindennapi felfogásunk elavultnak számít."

Brice Taylor is mesterségesen előidézett Multiple Personality Disorder-ben (tudathasadásos személyiségzavarban), vagy mai nevén Dissociative Identity Disorderben (tudathasadásos identitás-zavarban) szenvedett. Ez a trauma-okozással szabályozott technika képes létrehozni több különálló "személyiséget" ugyanazon személyen belül. Ezek az elkülönülő személyiségek külön-külön programozhatók, akárcsak egy számítógép. Egy biorobot, ami aztán különböző specifikus feladatokat lát el különböző parancsokra reagálva.
Az eddig ismert ilyen programozott személyiségek között a leggyakrabban a szex rabszolga-prostituált, vagy a bizalmas információkat továbbító futár, esetleg adatokat rögzítő "agyfájl" típusok fordulnak elő.
Az elméjével folytatott kísérletek következtében Taylor is bámulatos memóriára tett szert.  Ezek a programozott személyiségek csak olyan személy számára hozzáférhetőek, aki ismeri a speciális kódokat és hívószavakat, mert csak ezekkel lehet irányítani (ki- és bekapcsolni) az adott személyiségre telepített programot.

Taylor programozása nem volt tökéletes, így a különböző "telepített" személyiségek emlékei idővel összekuszálódtak. Több évébe telt mire segítséggel ugyan, de rendet tudott tenni emlékei és személyiségei között.

"Az a képzés, amelyben irányítóim részesítettek visszalőtt rájuk. Amikor titkos életem emlékei kezdtek benyomulni a tudatos agyműködésembe, sok olyan tolakodó emléknyom villant fel, nemcsak az agyamban, de a testemben is, amely arra kényszerített, hogy újra felidézzem ezeket a tapasztalatokat teljes részletességgel. Ez addig a pontig haladt, hogy teljesen felborította mindennapi élettevékenységemet... Olyan mértékig, hogy abba kellett hagyni a "master degree"-ért folytatott egyetemi tanulmányaimat és mindennap fel kellett keresni orvosomat folyamatos terápia keretében... Megkíséreltem megérteni és megtartani mindazt az információt, amely visszaáramlott a tudatomba, és ezért éveken át arra kényszerültem, hogy minden egyes emlékemet - úgy, ahogyan azt lelki szemeimmel láttam, hallottam és a szagát érzékeltem, és ahogyan azt a testemben éreztem - leírjam. Így tudtam megőrizni némi hasonlóságot a valódi személyiségemhez."

Emlékirataiban Taylor hányattatásai meglepő módon nem a katonai és/vagy orvosi kísérletekkel kezdődtek.

"Apám éveken át rituális jellegű brutális fizikai és lelki kínzásokkal gyötört. Többek között bezárt szekrényekbe, ketrecekbe és koporsókba, miközben közölte velem, hogy itt hagy meghalni. Csaknem megfulladva, magányosan, tűket szúrtak az érzékeny testrészeimbe, megfosztottak az élelemtől és az alvástól. Elektrosokkot kaptam, elektromos vezetékeken, forrasztó készülékeken és állatok hajtásához használt ösztökével. Kábítószereztek. Kifinomult módszerekkel hipnotizáltak és elektronikusan programoztak..."

Annál tökéletesebb az alany, minél fiatalabban kezdődött a rendszeres trauma okozás. A tökéletes biorobot elkészítéséhez nélkülözhetetlenek tehát a szülők. Egész pontosan egy olyan család melyben hagyományai vannak a mindenféle életellenes szokásoknak. Érdemes például megnézni, hogy hány világsztár vallotta már be magáról, hogy gyermekkorában a finoman szólva túlzott "atyai szigor és/vagy szeretett" áldozatává vált. (Ha csak egy kis időt szánunk a kutatásra, gyanúsan sok esetet fogunk találni.) Természetesen ezek a családi hagyományok nem véletlen szerűen alakulnak ki. Nyilván az egyre betegebb életkörnyezet, egyre betegebb elméket eredményez, de jellemzően az érintett családok tagjai generációk óta tagjai különböző "sátánista" titkos- és féltitkos társaságoknak. Itt kell megemlíteni Eliphas Levi, Aleister Crowley, Anton Sandor Lavey és Michael Aquino munkásságát. Ők mind nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az ősi sátánista tanok művelése állami szintre emelkedhessen. Aleister Crowley tanainak alkalmazása nélkül a modern kori rock/pop/metál "kultúra" helyén ma minden bizonnyal egy hatalmas nagy kráter tátongana.
Kihez imádkozna Ozzie és Bruce Dickinson két szám között? Kinek jelszavát ismételgetné a sok agymosott hipnotizált rajongó?

"Do what thou wilt!" Csináld, ahogy akarod! Járd a saját utadat!


Anton Sandor és Aquino CIA és a hadsereg által támogatott rendeléseit olyan ismert előadók látogatták, mint Sammy Davis Jr. vagy Brian Warner. Utóbbi  nem ezen a néven vált ismerté. Valami okból, talán az új személyiség(ek) miatt , új nevet "választott" magának zenei karrierjéhez. Az új név két korábbi, szintén MK Ultra áldozat Marilyn Monroe és Charles Manson neveinek összevonásával jött létre. (Érdekes, hogy Brian későbbi rocksztár személyiségén meg figyelhetőek a Monroera jellemző sexualitás hirdető jegyek, és a Charles Mansonra jellemző erőszakos magatartás nyomai is)
Brian Warner és Anton Sandor

Ha pedig a gyerekmolesztálás, pedofília, okkult (sátánista) rituálé bűzölgő elegye nem lenne eléggé lesújtóan gyomorforgató, képzeljük még el hozzá azt a gyerek divatbemutatónak álcázott aukciót, ahol ezek a különböző, feljebb említett kínzási módszerekkel programozott, tudathasadásos gyerekek, kezelési útmutatóikkal együtt gazdát cserélnek!

"Az agykontroll rabszolgák piacán az elit tagjai felkeresik az aukciókat, amelyek első látásra gyermek divatbemutatóknak látszanak. Később sztriptíz következik. Számos ilyen show-műsorban felléptem, mielőtt ténylegesen szponzoráltak vagy eladtak."

Taylornak több évébe telt, de idővel fel tudta idézni "tulajdonosainak", programozóinak emlékét, és azok neveit. A listán szerepel Bob Hope, komikus, Charles L. Horn a Federal Cartridge Company tulajdonosa, a későbbi Olin Alapítvány alapítóelnöke. "Charlie" bácsi mutatta be aztán az ismert politikusnak, Henry Kissingernek, aki tovább tökéletesítette a programot, és Taylorból egy két lábon járó pendrive-ot csinált. Miután felkészítette, hogy tudata "agy fájl"-ként működjön, titkos kormányzati adatokat tárolt benne.

Henryre így emlékszik vissza:

"Henry volt a legnagyobb kutya, ami a Council-t illeti. Neki volt az a tehetsége, amelyre szükségük volt, és aki gondosan előre kidolgozta a stratégiai terveket és rendszerint el is érte a kívánt eredményeket. A Council szemében Rockefeller inkább nélkülözhető volt, mert övé volt ugyan a pénz és a hatalom, de nem volt sajátja az a mélyenszántó gondolkodás, amit Henry-ben megtaláltak."

Mivel mára már nem csak titkos földalatti laborokban, vagy katonai bázisokon, hanem például tévén és az abban látható műsorok nagy részén keresztül is folyik a elmemanipuláció, a tudatmódosítás, ezért fontos, hogy némi betekintést nyerjünk a jelenség részleteibe!

Már csak azért is, hogy szükség esetén védekezni tudjunk ellene! Ha megértjük, hogy miért hal meg minden második Disney főhős anyja, a film/mese első öt percében (vagy derül ki, hogy meghalt), vagy miért sűrít bele a hírszerkesztő 4356db halálhírt az esti híradóba, akkor talán hatékonyabban tudunk védekezni (vagy gyermekünket megvédeni) a további agymosással szemben. (Így nem kell neki Mickey egeres kacatokat venni, "tartós kezelés" esetén pics@nadrágot.)

Anton Sandor Lavey és Michael Aquino; középen pedig a páciens, Sammy Davis Málta Lovag Jr.
Ezt elősegítendő, Theseeker írásának segítségével ismerkedjünk meg a jelenséggel, annak módszereivel és eszköztárával. A leírás részletes ugyan, de természetesen közel sem teljes körű. Akiket érdekel a téma, az olvassa el Drábik János "Tudatmódosítás" című könyvét, vagy kövesse nyomon Fritz Springmeier munkásságát! (Persze a málta lovag és fidesz rajongó Drábik János és az ex-CIA munkatárs Springmeier szava sincs feltétlen (egyáltalán nincs) kőbe vésve, de mindenképp nagyban hozzájárulnak a téma megértéséhez, és kellő mennyiségű, tovább kutatható információt tárnak fel.)
Mellettük a túlélők beszámolóival is érdemes megismerkedni! Az olyanokéval, mint Brice Taylor, vagy Cathy O'Brien!

Ha már a Disney társaság szóba került, az általuk "felnevelt" sztárok személyiség "fejlődései", esetenként zavarai szintén elgondolkodtatóak. Érdemes megfigyelni a változásokat, amiken karrierjük során keresztül mennek. Továbbá külön érdekes, hogy műveikben gyakran felbukkannak a programozás "kellékei". Ilyen például a ketrec szimbóluma, a tükrözés, tükörkép (több személyiség), a fekete-fehér "játéka", a gyémánt (jutalom, csillogás, boldogság szimbóluma) és egyéb, a programozásból eredő kézmozdulatok, kézszimbólumok. Ezek többsége persze az okkult(rejtett), vagy luciferánus titkos rendek ősi szimbólumai közül kerül ki, vagy azokat idézi. A programozók ezek segítségével közvetítik társadalom formáló üzeneteiket szolgák (sztárok), és rajtuk keresztül a tömegek felé úgy, hogy idővel a tömegek tudata is ezen rendszer "rabjává" válik.

Viszont ahogy Taylor példája is mutatja a "program" nem tökéletes, a tudat felszabadítható!
Vajon Eminem mit gondol erről?

 

Vagy emlékezzünk csak Britney Spears összeomlására! Aztán itt van nekünk akár a legújabb verzió, Miley Cyrus. Némi túlzással az anyuka reggel ránéz a gyerekre, nyugodtan konstatálja, hogy minden rendben. A gyerek, akárcsak a főhőse, szépen fésült hajjal, csini ruhában énekelget Hanna Montanával a szobájában. Aztán mire hazaér a munkából, meglepetten szembesül a ténnyel, hogy a kislánya nem kislány többé. Hannával ők ketten felnőttek, míg anyu távol volt, és már gumif@szt szopnak éneklés közben, a hájába pedig belenyírt apu borotvájával. Hanna és a hozzá hasonló, szintén programozott áldozatok tovább adják a programot (vagy egy másikat építenek) a tévén keresztül több ezer gyereknek, fiatalnak. Anyuka észre sem vette és máris elkésett. A programozott programozók pedig terjesztik a rájuk telepített programot, akár  egy vírus. Együtt nőnek fel áldozataikkal, így könnyedén manipulálják azok szocializálódási folyamatait.
Persze csak míg bírják a "kiképzést",a folyamatos traumatizálást, a gyógyszerezést és nem zavarodnak teljesen össze. Nem tudni, hogy meddig lehet bírni ép ésszel a Monarch programozást, és a vele járó "gyógyszeres" kezelést. Következtetni lehet csupán, mert "hiba" esetén, tehát mikor az alany kezelhetetlenné válik, többnyire lefuttatják az "önmegsemmisítő" programot (kemény drogozás, alkoholizálás, gyógyszerezés, önpusztítás), majd egy utolsó bőrt lehúzva róla bulvár sajtó beszámol a szörnyű halálesetről. Pár hétig még etetik vele kitalált mesével és nosztalgia videókkal a birkákat aztán elfelejtik, hisz jönnek az újabb sztárok, akiket követni "lehet".
(Vajon miért potyognak 27 évesen a sztárok?)

Persze vannak esetek, mikor az önmegsemmisítés nem várhat. Ha a programozott moziban, iskolában, vagy bevásárlóközpontban hivatott lövöldözni, (vagy csak úgy tudja megtette) akkor az esetek többségében drasztikusabb megoldásokat választanak. A tárgyalásig nem sokan jutnak el. A program szerint végezniük kell magukkal. A program részeként aktivizálódik a DELTA program, és öngyilkosságot hajt végre, kísérel meg.

Súlyos veszélyről van szó, melyben sajnos nem "csak" a tradicionálisan aberrált, beteges eszű családok sarjai, nem "csak" az elrabolt és csúnyaságokra kényszerített, programozott gyerekek érintettek, hanem a nappaliban békésen tévéző társaik is! Nem csak azért, mert előfordulhat az is (szerencsére még "csak" jellemzően Amerikában), hogy valamelyik DELTA programozott osztálytársuk matekozás helyett inkább lövöldözne, hanem azért is, mert ha nem is szélsőséges tünetekkel, de a tévén keresztül is terjed az elme-vírus. Mondanom sem kell, sokkal veszélyesebb, mint az Ebola. De erről majd később visszatérünk.

Kicsit jobban belegondolva, az elmeprogramozási módszerek ismerete akár a manapság már csak "betegségként" emlegetett pedofília jelenségét is új megvilágításba helyezheti. Vajon milyen módszereket alkalmaznak azok a beteg állatok, hogy megtörjék áldozataikat? Vajon a kapcsolat véget ér, ahogy felnőnek a gyerekek, vagy további beteg célok megvalósításához használják fel őket, amíg csak azok  "agya" bírja?

A Monarch programozást több szervezet is használja titkos célokra. Ez a CIA MK-Ultra projektjének folytatása, amit emberek elméjének irányítására fejlesztettek ki és civileken és katonákon tesztelték. A módszerek döbbenetesen szadisztikusak (az egésznek a célja, hogy traumatizálja az áldozatot) és az eredmény horrorisztikus: egy totálisan irányított elméjű „szolga”, akit bármikor el lehet indítani bármilyen cselekmény elkövetésére, amit a kezelője parancsol. Miközben a tömegmédia hanyagolja ezt az ügyet, több mint 2 millió amerikai ment keresztül ennek a programnak a borzalmain.

A Monarch programozás egy elmeirányító technika, ami tartalmazza a Sátáni Rituális Kínzás (SRK) és Disszociatív Identitászavar (DI) (Többszörös Személyiségzavar (TS)) elemeit. Hasznosítja a pszichológia, idegtudomány és okkult rituálék kombinációját, hogy alszemélyisége(ke)t hozzon létre a szolgában, amelyet be tudnak „kapcsolni” és programozni a kezelők. A Monarch-szolgákat több szervezet is használja, amelyek összeköttetésben állnak a világi elittel, olyan területeken, mint a hadsereg, szexrabszolgaság és a szórakoztatóipar.

Ez a cikk betekint a Monarch elmeprogramozás eredetébe, annak néhány módszerébe és egészet körülölelő okkult szimbolizmusba.

Eredetek

A történelem folyamán több beszámolót is feljegyeztek, melyek olyan rituálékat és praktikákat írnak le, amik az elmekontrollra emlékeztetnek. Az egyik legkorábbi ilyen referencia az okkultizmus elmemanipulációra való használatáról az Egyiptomi Halottas könyvben található. Ez olyan rituálék gyűjteménye, amiket a mai titkos társaságok keményen tanulmányoznak, és amely olyan kínzási és megfélemlítő metódusokat (hogy traumát okozzanak) ír le, valamint főzetek (drogok) használatát és varázsigék (hipnotizmus) használatát, aminek végeredménye a beavatott totális leigázása. Egyéb fekete mágiának, varázslásnak és démonikus megszállásnak (ahol az áldozatot egy külső erő animálja) tulajdonított esetek szintén a Monarch programozás elődei.

Mindazonáltal az elmeirányítás a 20. században vált tudománnyá a kifejezés modern értelmében, amikor is alanyok ezreit figyelték meg szisztematikusan, dokumentálták és kísérleteztek rajtuk.
A II. világháborúban és azt követő hidegháborús hangulat egyesek számára kellő hivatkozási alappal szolgált ahhoz, hogy az említett rituális agymosási technikákat laboratóriumi körülmények között, ipari méretekben tanulmányozza, tökéletesítse.

Az elmeirányítás egyik atyja Josef Mengele volt. Kezdetben azzal szerzett „hírnevet”, hogy ő volt az egyik SS-orvos, aki felügyelte az érkező rabok szelektálását, eldöntve, kit kell megölni, és kit kell kényszermunkára vinni. Leginkább mégis arról ismert, hogy szörnyű emberkísérleteket folytatott a koncentrációs táborlakókon, kiváltképp ikreken, gyerekeket beleértve, ami miatt Mengelét a „Halál Angyalának” nevezték. Munkájának egy kevésbé emlegetett része emellett az elmeirányítás kutatása. Eredményeit a Szövetségesek elkobozták, és a mai napig titkosítottak. Mengele fedőneve Dr. Green volt. A II. világháború után az Operation Paperclip akció keretében őt és 5000 másik magas rangú nácit titokban Amerikába szállították, hogy ott a szemek elől elrejtve folytathassák az elmeirányítási és rakétafejlesztő kutatásaikat földalatti titkos bázisokon. Mengele volt a Monarch projektnek és a CIA MK Ultra nevű elmeirányító programjának kutatója. Évente több ezer gyereket raboltak el az utcáról, és vasketrecekben tartották őket, hogy további elmeirányító kísérleteket folytathassanak rajtuk, és tovább finomítsák az elmeirányító technikáikat. Azok akik túlélték a „tréninget”, a későbbiekben irányított elméjű szolgákká váltak, akiket ezernyi különféle munkára lehetett használni, a szexrabszolgaságtól a gyilkolásig. Azokat, akiket feláldozhatónak tartottak, lemészároltak kegyetlenül a többi gyerek szeme láttára, hogy ezzel is totális magadásra és behódolásra kényszerítsék őket.
Egy másik fontos programozónak Heinrich Muller tekinthető, akit "Dr. Blue" néven emlegetnek a túlélők. Későbbi társa Leo Wheeler pedig "Dr. Black" néven volt ismert az áldozatok előtt.
Az MK Ultra project a korai 50-es évektől a késő 60-as évekig zajlott, amerikai és kanadai polgárokat használva tesztalanyként. A nyilvános bizonyítékok tanúsítják, hogy sokféle módszert használtak az egyének elmeállapotának manipulálására és az agyfunkciók megváltoztatására, beleértve drogok és egyéb kemikáliák titkos adagolását, érzékelésmegvonást, elkülönítést, szóbeli és szexuális bántalmazást.

A legközismertebb MK-ULTRA kísérletek LSD adagolását foglalták magukban mit sem sejtő emberi alanyokon, beleértve CIA alkalmazottakat, katonai személyzetet, orvosokat, egyéb kormányügynököket, prostituáltakat, mentálisan beteg pácienseket és köznapi embereket, hogy tanulmányozhassák reakcióikat. Ugyanakkor itt nem áll meg az MK-ULTRA alkalmazási területe. Kegyetlen elektrosokkoló kísérleteket, fizikai és mentális kínzásokat és szexuális bántalmazást használtak szisztematikus módon sok alanyon, beleértve gyerekeket.

Bár a projektek állítólagos célja az volt, hogy kínzási és vallatási módszereket fejlesszenek ki, amiket az ország ellenségein használnak, néhány történész kijelentette, hogy a project célja „Mandzsúriai Jelöltek” vagyis „ártatlan elkövetők” (akik nem emlékeznek tettükre) létrehozása, hogy sokféle tettet kövessenek el, mint például gyilkosságokat és egyéb titkos missziókat.

Az MK-ULTRA-t nyilvánosságra hozta több bizottság is, többek között a Rockefeller Bizottsági ülés 1975-ben. Bár azt állítják, hogy a CIA abbahagyta az ilyen kísérleteket a bizottsági ülések után, néhány leleplező azt állította, hogy a projekt egyszerűen átment „földalattiba”, és a Monarch Programozás lett az MK-ULTRA titkosított utódja.

Operation Paperclip akció
Monarch Programozás

Bár soha senki nem ismerte el hivatalosan a Monarch programozás létét, prominens kutatók dokumentálták a szisztematikus traumaokozás használatát emberi alanyokon elmeirányítás céljából. Néhány túlélő elhivatott terapeuták segítségével képes volt “kiprogramozni” magát, hogy azután rögzítsék és feltárják megpróbáltatásaik iszonyatos részleteit.

A Monarch-szolgákat főleg szervezetek használják arra, hogy „balekokkal” hajtassanak végre műveleteket, akiket különleges feladatokra képeztek ki, és akik nem tesznek fel kérdéseket, nem emlékeznek tetteikre, és ha rajtakapják/felfedik őket, automatikusan öngyilkosságot követnek el. Ők a magas profilú gyilkosságok tökéletes bűnbakjai (pl. Sirhan Sirhan, Robert F Kennedy szenátor gyilkosa), a tökéletes jelöltek a prostitúcióhoz, szexrabszolgasághoz és a snuff pornográfiához. Ők ugyanakkor a tökéletes bábok előadóként a szórakoztatóipar számára is.
„Amit elmondhatok, az az, hogy hiszem, hogy mostanra a rituális kínzás programozás széles körben elterjedt, szisztematikus, nagyon jól szervezett magasan ezoterikus információ által, amely sehol sem publikált, nem volt semmilyen könyvben vagy talk-showban, hogy rátaláltunk ebben az országban (USA) és legalább egy külföldi országban. 
Az emberek azt mondják: „Mi ennek a célja?” A legjobb tippem erre az, hogy ők (az elit) egy hadseregnyi „Mandzsúriai Jelöltet” akarnak, mentális robotok tízezreit, akik prostitúciót vállalnak, gyermekpornót csinálnak, drogokat fognak csempészni, részt vesznek nemzetközi fegyvercsempészetben, snuff filmeket fognak bevállalni, mindenféle nagyon jövedelmező dolgokat és végrehajtják a parancsokat (az elitét), hogy végülis a csúcson lévő megalomániások azt gondolják, hogy kreálnak egy Sátáni Rendet, ami a világot kormányozza.” / D. Corydon Hammond, Ph.D /

A Monarch-programozók intenzív traumát okoznak az alanyoknak elektrosokk, kínzás, szexuális zaklatás és elmejátszmák használatával, azért hogy arra kényszerítsék őket, hogy disszociáljanak a valóságtól – ez egy természetes válasz némely emberekben, amikor kibírhatatlan fájdalommal szembesülnek. Az alany disszociatív képessége egy főfeltétel, és nyilvánvalóan a leginkább olyan gyermekekben található meg, akik olyan családokból jönnek, ahol több generáció óta kínzás (bántalmazás, nemi erőszak stb.) folyik. A mentális disszociáció lehetővé teszi a kezelők számára, hogy leszakadt személyiségeket kreáljanak az alany pszichéjében, amelyeket azután akaratuk szerint tudnak programozni és bekapcsolni.

„A trauma alapú elmeirányítást úgy lehet megahtározni, mint szisztematikus tortúrát, ami leblokkolja az áldozat tudatos feldolgozó képességét (fájdalom, terror, drogok, illúziók, érzékmegvonás, érzéktúlstimulálás, oxigén-megvonás, hideg, forróság, körbeforgatás, agystimuláció és néha halálközeli élmények által), és azután szuggesztiót és/vagy klasszikus és operáns kondicionálást alkalmaznak (következetesen jól megalapozott viselkedésmódosító elvekkel) hogy beültessenek gondolatokat, irányelveket és észleléseket az elme tudattalan részébe, gyakran újonnan alakult trauma-kiváltotta személyiségekkel, amik arra kényszerítik az áldozatot, hogy úgy tegyen, érezzen, gondolkodjon vagy észleljen dolgokat, hogy azok a programozó céljainak megfeleljenek. A cél az, hogy az áldozat tudatosság nélkül kövessen irányelveket, ide értve olyan cselekedetek végrehajtását, amelyek nyilvánvalóan durván sértik az áldozat (Monarch-szolga) morális elveit, spirituális meggyőződését és szemben állnak akaratával. 

Az elmeirányító programozás installációja az áldozat disszociatív képességére támaszkodik, amely lehetővé teszi új leszakadt személyiségek létrehozását, amelyek “megtartják” és „elrejtik” a programozást. A már disszociatív gyermekek a programozás elsőrangú „jelöltjei”.”
/Ellen P. Lacter, Ph.D., The Relationship Between Mind Control Programming and Ritual Abuse/

A Monarch elmekontrollt titokban használják különféle csoportok és szervezetek különböző célokra. Fritz Sprigmeier szerint ezek a csoportok „A Hálózat” néven ismertek és az Új Világrend gerincét alkotják.

A név eredete

A Monarch elmeirányítást a Királylepkéről (Monarch butterfly, ang.) nevezték el – egy rovarról, amely hernyóként kezdi életét (ki nem fejlődött lehetőséget reprezentálva) és a bábozódás (programozás) ideje után gyönyörű pillangóként (Monarch-szolga) születik újjá. Néhány karakterisztikai vonás, ami a Királylepkére jellemző, szintén alkalmazható az elmeprogramozásra.
Az egyik fő oka, hogy a Monarch programozást a Királylepkéről nevezték el, az az, hogy ez a lepke megtanulja, hogy hol született (a gyökereit), és átadja ezt a tudást genetikailag az utódjának (generációról generációra). Ez az egyik kulcsállat, amely elárulta a tudósoknak, hogy a tudás genetikailag átadható. A Monarch programozás Illuminati és náci célokra épül, hogy alkossanak egy Mesterfajt, részben genetika által. Ha a tudás genetikailag átadható (márpedig átadható), akkor fontos, hogy olyan szülőket találjanak, akik átadhatják a „megfelelő” tudást azoknak az áldozatoknak, akiket Monarch programozásra választottak ki.

Amikor egy ember elektrosokk kiváltotta traumán megy keresztül, bizonyított a „könnyűfejűség” érzése, mintha az ember lebegne vagy szálldosna mint egy pillangó. Van egy szimbolikus vonatkozása is az átalakulásnak vagy metamorfózisnak, ami ezzel a gyönyörű rovarral történik: hernyóból bábbá (alvás, inaktivitás), majd pillangóvá változik, mely visszatér eredetének pontjára. Ilyen a vándorlási minta, ami ezt a fajt különlegessé teszi.

Módszerek

Az áldozatot/túlélőt a programozó/kezelő szolgának nevezi, és viszonzásképpen a szolga őt „mesternek” vagy „istennek” véli. Körülbelül 75%-uk nő, mivel nagyobb a fájdalomtűrő képességük, és könnyebben disszociálnak, mint a férfiak. A Monarch programozók célja az alanyaik pszichéjének egységekre, többszörös és különálló alszemélyiségekre bontása, traumát használva a disszociáció okozásához.
A következőkben a kínzások formájának részleges listája olvasható:

1. Szexuális kínzás és tortúra
2. Dobozokba, ketrecekbe vagy koporsókba zárás, élve eltemetés (gyakran nyílással vagy cső használatával az oxigénhez jutásért)
3. Korlátozás kötelekkel, láncokkal, bilincsekkel stb.
4. Majdnem megfullasztás
5. Hideg és forróság szélsőségek, beleértve jeges vízbe merítés és égető vegyi anyagok használata
6. Megnyúzás (csak a bőr felsőbb rétegeit távolítják el, amennyiben élve akarják hagyni az áldozatot)
7. Körbeforgatás
8. Vakító fény
9. Elektrosokk
10. Sértő testnedvek és testi anyagok kényszerített megetetése, mint pl. vér, vizelet, széklet, hús stb.
11. Fájdalmas pozíciókban fejjel lefelé fellógatás/akasztás
12. Éhség/szomjúság
13. Alvásmegvonás
14 Nyomás súlyokkal és eszközökkel
15. Érzékelés-megvonás
16. Drogok illúziók, zavarok és emlékezetkiesés létrehozására, gyakran intravénásan, injekcióban adva
17. Mérgező vegyszerek etetése vagy intravénás beadása, beleértve kemoterápiás ágenseket is, hogy betegségeket vagy fájdalmakat idézzenek elő
18. Végtagok húzása vagy kificamítása
19. Kígyók, pókok, kukacok, patkányok és egyéb állatok alkalmazása, hogy növeljék az undort és félelmet
20. Halálközeli élmények kiváltása, főleg fullasztással vagy fojtogatással, azonnali újraélesztéssel
22. Kényszerítés kínzás végignézésére vagy végrehajtására, emberek és állatok kínzására és feláldozására/feláldozásának végignézésére, általában késekkel
23. Kényszerítés gyermekpornográfiában és prostitúcióban való részvételre
24. Megerőszakolás, hogy az áldozat állapotossá váljon; ezután a magzatot rituális felhasználásra abortálják, vagy a csecsemőt elveszik rituális feláldozásra vagy Monarch-szolgává tételre
25. Spirituális kínzás, hogy az áldozat azt higgye, hogy megszállták, zaklatják és belülről irányítják démonok és/vagy rossz szellemek
26. A zsidó-keresztény hitvilág és szolgálat megszentségtelenítése; felajánlás a Sátánnak vagy más istenségeknek
27. Kínzás és illúzió meggyőzni az áldozatokat arról, hogy Isten gonosz, mint például meggyőzni egy gyermeket arról, hogy Isten megerőszakolta őt
28. Műtétek végzése kínzás és kísérletek céljából, vagy olyan észlelések kiváltása, melyben az áldozat fizikai vagy spirituális bombákat vagy beültetéseket észlel
29. A család, barátok, szerettek, kedvencek stb. bántalmazása vagy bántalmazásukkal való fenyegetés, hogy engedelmességet erőszakoljanak ki
30. Illúzió és virtuális valóság használata, hogy összezavarják az áldozatot és hihetetlen körülményeket gyártsanak.

Hogy a sokkoló tények után, hogy némileg oldjuk a hangulatot, következzen egy szintén a témát boncolgató zene!

A Monarch elmeirányító programozás alapja hogy különböző személyiségeket vagy személyiségrészeket lehetséges alkotni, amiket alternak neveznek, amelyek nem tudnak egymásról és amelyek elfoglalják a testet más-más időpontokban. Az amnézia-falak, amiket a traumák építenek fel, a titkosság védőpajzsát alkotják, ami megvédi a programozókat a lelepleződéstől és megakadályozza az alapszemélyiségeket (front alterek) - akik nagyrészt uralják a testet - abban, hogy megtudják, hogyan és mire használják az alterjeik rendszerét. A titokpajzs lehetővé teszi a szektatagoknak, hogy más emberek körül éljenek és dolgozzanak és totálisan lenyomozhatatlanok maradjanak. Az alapszemélyiségek csodálatos keresztények lehetnek, míg a mélyebb alterek a lehető legrosszabb sátáni szörnyetegek lehetnek, amit csak el lehet képzelni – Dr. Jekyll/Mr. Hyde effekt. Nagy tétje van annak, hogy megőrizzék a titkait annak az ügynöki hivatalnak vagy okkult csoportnak, amely a szolgát irányítja. Az ilyen típusú programozás sikerességi aránya nagy, de amikor elbukik, a hibáktól halál által szabadulnak meg. Minden trauma és kínzás célt szolgál. A kísérletezések és kutatások nagy része azért folyt, hogy rájöjjenek, mit lehet, és mit nem lehet megtenni, elérni. Kimutatások készültek, hogy egy adott testsúllyal egy adott életkorban mennyi kínzást lehet elviselni anélkül, hogy a kínzott belehalna. Megállapítható, hogy alapos kutatásokat végeztek.

A kemény trauma miatt, amit elektrokonvulzív terápiával (elektrosokk), szexuális bántalmazással és egyéb módszerekkel érnek el, az elme az alapja széthasad váltakozó, különböző személyiségekre. Korábban Többszörös Személyiségnek nevezték, ma Disszociatív Identitászavar a neve és a MONARCH programozás alapja. Az áldozat elméjének további kondicionálását hipnotizmussal, „double bind coercion” logikával (amikor egymásnak ellentmondó tényeket egyszerre kommunikálnak az ember felé. Ezzel zavart, bénultságot okozva. Fájdalom-öröm felcseréléssel, étel- ital- alvás- és érzékelésmegvonással, különféle drogokkal, amik megváltoztatják az agyfunkciókat fejlesztik tovább a programot.
A disszociációt az alany traumatizálásával érik el, szisztematikus kínzást és szörnyűséges okkult rituálékat használva. Ha megtörténik a hasadás a személyiség eredeti magjában, akkor egy „belső világot” lehetséges kreálni, és az al-személyiségeket be lehet programozni olyan eszközök használatával, mint a zene, filmek (különösképp Disney-produkciók), tündérmesék, okkult történetek és szimbólumok. Ezek az audiovizuális segédletek tovább tökéletesítik a programozási folyamatot ábrákat, jelentéseket és egyéb koncepciókat felhasználva. A megalkotott alterek ezután indítószavakkal érhetők el vagy szimbólumokkal, amiket a programozó az alany pszichéjébe programozott. Néhányat a leggyakoribb belső képek közül az irányított elméjű szolgák a Kabbalista Élet Fájának (Sephiroth), fáknak, végtelenített hurkoknak, ókori szimbólumoknak vagy betűknek, pókhálóknak, tükröknek, megrepedt üvegnek, maszkoknak, váraknak, labirintusoknak, démonoknak, pillangóknak, homokóráknak, óráknak és robotoknak látnak.
Ezeket a szimbólumokat gyakran beillesztik a populáris filmekbe és videókba, két fő okból:
Egyrészről, hogy érzéketlenné, közömbössé tegyék a társadalom nagyobb részét ezek látványára, vagy épp megkedveltessék velük őket.
Tudatalatti és neurolingvisztikus programozás (NLP) eszközeként használva azért, hogy felépítsék az alapprogramozáshoz szükséges specifikus indítókat és kulcsokat a rendkívül befolyásolható MONARCH-gyerekek számára.
Néhány film, amit a Monarch-programozáshoz használnak: Óz, A csodák csodája, Alice Csodaországban, Pinocchio és Csipkerózsika. Az Ózt a Monarch programozók a szolgáik programozására használják. A moziban lévő szimbólumok és jelentések indítókká válnak a szolga elméjében, könnyű hozzáférést lehetővé téve a szolga elméjéhez a kezelő által. A popkultúrában gyakran használnak némiképp burkolt utalásokat/hasonlatokat az Ózból és az Alice-ből, amik Monarch programozásra utalnak. Fontos szerepe van a "nyúlnak", és annak "új világnak", ahova nyúl elvezeti a programozottat, miközben áthaladnak az üregen/ajtón/folyosón az új tudatállapotba, azaz Csodaországba. (Egyes beszámolók szerint a programozók akár nyúl vagy Mickey egér jelmezt is használnak a kezelések közben.) 

Igazságkutatóknak egy kis pikáns:

Idézzük fel a sokak által "ébresztő filmnek" tartott Mátrixból Morpheust. Vajon miért nyúl "ő" is, ehhez a "programnyelvhez"?

"Végre! Isten hozott! (...) Gondolom most úgy érzed magad mint a mesében Alice, mikor a nyúl üregébe esett. Igen, látom a szemedben. Úgy nézel mint aki elfogadja amit lát, mivel azt várja, hogy felébred. Furcsamód majdnem ez az igazság. Te hiszel a sorsban Neo?"

Moprheus, a handler/kezelő/programozó megfogja Neo, a programozott szolga tudatát, meg jó sok nézőjét is vele együtt, és a piros almával, azaz a piros pirulával elviszi egy másik világba, ahol persze Neo kezdetben mindent tőle tanul majd meg, ő építi fel az új személyiségét.

A szolga minden esetben egy bizonyos értelmezést kap a film történetéhez, hogy ezzel finomítsák tovább a programozást. Például, ha a szolga az Ózt nézi, megtanítják neki, hogy „valahol a szivárványon túl” van a „boldog hely”, ahová a disszociatív trauma szolgáknak menniük kell, hogy elmenekülhessenek a rájuk mért kibírhatatlan fájdalom elől. A film használatával a programozó arra bátorítja a szolgát, hogy „menjen túl a szivárványon”, vagyis disszociáljon, ezáltal hatékonyan elkülönítve az elméjét a testétől.

A hipnotista könnyebben hipnotizálhatja a gyereket, ha tudja hogyan kell ezt csinálni. Az egyik hatásos módszer az, hogy azt mondja egy kisgyereknek, hogy „képzeld azt, hogy egy kedvenc TV-műsorodat nézed”. Ezért olyan fontosak a Disney-műsorok és más show-k a programozók számára. Ezek tökéletes hipnotikus eszközök arra, hogy a gyerek elméje a megfelelő irányba disszociáljon. A programozók szinte kezdettől fogva használtak filmeket, hogy megtanítsák a gyerekeknek a hipnotikus forgatókönyveket. Gyerekek esetében a hipnotikus folyamathoz tehát szüksége van a filmekre a programozóknak.

Ha a hipnotista megengedi a gyereknek, hogy a gyerek a saját képi világát találja ki, akkor a hipnotikus hatások erősebbek lesznek. Ahelyett, hogy megmondaná a gyereknek egy kutya színét, inkább megkérdezi tőle, hogy milyen színű a kutya. Ekkor mutatják a filmeket és könyveket a gyerekeknek, hogy a megfelelő irányba kormányozhassák az elméjét. A legtöbb Disney-filmet felhasználják programozáshoz. Némelyik kifejezetten az elmeirányításra lett kifejlesztve.
Disney Miki egerének jelentős szerepe van a Monarch-programozás szimbolikájában. A populáris kultúrában a Miki egér füles fejfedő gyakran utal a Monarch programozásra, főleg ha egy szem hangsúlyozással jár együtt. Divat és sztárfotókon, videoklipekben lehet találkozni vele.

A Monarch programozás szintjei

A Monarch programozás szintjei azonosítják a szolga „funkcióit” és az Elektroencefalográfia (EEG) agyhullámokról lettek elnevezve, amik összefüggésben állnak velük.

Agyhullámok típusai az EEG-ben

Az ALFA programozást tartják az általános vagy „szokásos” programozásnak. Jellemzője a rendkívül kifejezetten visszatartott memória, lényegesen megnövelt fizikai erő és látásélesség. Az alfa programozást úgy érik el, hogy felosztják az alany személyiségét, ami lényegében a jobb-bal agyfélteke elkülönülését okozza, ami lehetővé teszi a jobb és bal programozási egységét, idegúti stimuláció által.

A BÉTA a szexuális programozás (szexuális szolgák). Ez a programozás eloszlat minden tanult morális meggyőződést és a primitív szexuális ösztönöket stimulálja, tiltások nélkül. Ezen a szinten jönnek elő a „Macska” alterek. Szexcica programozásként is ismert, és ez a legláthatóbb programozás, mivel néhány női modellt, színészt és énekest is alávetették ennek a programozásnak. A pop-kultúrában a macskafélék szőrmintáival díszített öltözékek (macska füles hajpánt) gyakran jelzik a "szex-cica" programozást.

A DELTA a „gyilkos programozás” néven ismert és eredetileg különleges ügynökök és elit katonák (pl. Delta Force, First Earth Battalion, Mossad stb.) részére fejlesztették ki, titkos műveletekre. Az optimális adrenalin termelés és a kontrollált agresszió kézzelfogható. Az alanyokban nincs félelemérzet, és nagyon szisztematikusak megbízásaik kivitelezésében. Önpusztító vagy más öngyilkossági instrukciókat is berétegeznek a programozók ezen a szinten.

THÉTA – ezt tartják a „telepatikus” programozásnak. Az ősi vérvonal tagjainak, azok az emberek, akik több generációs sátáni vérvonalú családokból származnak. Az ilyen alanynak nagyobb a hajlama a telepatikus képességekre, mint a nem-vérvonalasoknak. Nyilvánvaló korlátai miatt sokféle elektronikus és elmeirányító rendszert fejlesztettek ki és mutattak be, például bio-medikus emberi telemetria eszközöket (agyi beültetések), irányított energiájú lézerek, amik mikrohullámokat és/vagy elektromágnességet használnak. Állítólag ezeket együtt használják meglehetősen fejlett számítógépekkel és kifinomult műholdas követőrendszerekkel.

Következtetés

Nehéz objektívnek maradni, amikor a Monarch-szolgák által elszenvedett szörnyűségeket írjuk le. A rendkívüli kegyetlenség, a nemi erőszak, a mentális kínzás és a szadisztikus játszmák, amiket „elismert tudósok” és magas szintű hivatalnokok művelnek az áldozatokkal, bizonyítják a világ hatalmasainak/elitjének (Illuminati) igazán sötét oldalának létezését.
A kinyilatkoztatások/felfedések ellenére, a dokumentumok és leleplezők ellenére a társadalom legnagyobb része ignorálja, elutasítja vagy egészében kerüli ezt az ügyet. Több mint 2 millió amerikait programoztak trauma alapú elmekontrollal 1947 óta és a CIA nyíltan elismerte elmeirányító projektjeit 1970-ben. Az olyan filmek, mint A mandzsúriai jelölt egyenesen utaltak a tárgyra, még le is festve bizonyos technikákat, mint pl. az elektrosokk, az indítószavak használata és mikrochip beültetés. Számos közéleti figura, akiket a tv-ben látunk és filmeken, irányított elméjű szolgák. Híres emberek, mint Candy Jones, Celia Imrie és Sirhan Sirhan felfedték irányított elméjű szolgai/áldozati tapasztalataikat… az általános közönség mégis azt állítja, hogy ilyesmi „nem létezhet”.
A kutatások és pénzek, amiket a Monarch projektbe fektetnek, ugyanakkor nemcsak az irányított elméjű szolgákra alkalmazottak. Sok programozó technika, amiket ezekben a kísérletekben tökéletesítettek, a tömegekre is alkalmazva van a tömegmédia által. Fővonalbeli hírek, filmek, zenei videók, reklámok és tv-showk fogannak, a legfejlettebb adatokat felhasználva, amiket valaha is összeállítottak, hogy hassanak az emberek viselkedésére. Ezekből nagyon sok a Monarch programozásból ered.

Az egyre jobb képminőségnek és nagyobb felbontásnak hála programozás egyre hatásosabb, egyre könnyebben manipulálható néző tudata, vagy tudatalattija. Mivel a programozás 0-24 órában évtizedek óta folyik, egyre nagyobb befolyással bírnak így a kolletkív tudatra is. A tömegtájékoztatás eszköze, egyben a tömeghipnózis, tömegmanipuláció eszköze is (lett, vagy így volt kitalálva).  Mely telepíti a nézőre a kaptárban elvárt, központból sugárzott viselkedésmintákat. Nem csak azt mondja meg, mit gondolj, hanem azt is, hogy miről. Készen kapod a koncepciókat, amiken "gondolkozhatsz". Megmondja minek örülj, hogy mitől félj. Hogy ki a barátod és ki az ellenséged. Teljes rabságba zárja a tudatot, így az csak a számára kijelölt határokon belül képes működni, értelmezni a számára "jót" és "rosszat"...
 

Addig kapcsold ki a tévét, amíg megteheted!